2016. március 16., szerda

A fekete pók

Sok-sok évvel ezelőtt igazi irodalmi meglepetésként olvastam el egy szigorlatra A fekete pókot, az általam akkor még teljesen ismeretlen Jeremias Gotthelf kisprózáját. Az 1842-ben született mű nehézkesnek és távolinak ígérkezett. Egy svájci református lelkész ugyanbiza mit alkotott a későromantikában? Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy egy eleven, olvasmányos szöveg áll előttem. A második meglepetés a céltudatos, már-már kíméletlen elbeszélés volt. A fekete pók modern ma is, és valószínűleg mindig az marad, mert hiányoznak belőle korának stílusjegyei. Szerzője nem a kor szellemében és divatjának megfelelően kívánt írni. Célja ennél sokkal több volt: az embert kívánta felrázni. Műve a bűn mibenlétéről szól, és ebben nem ismer tréfát.

A svájci református lelkész, Albert Bitzius – alkotó nevén Jeremias Gotthelf, azaz Istensegíts – viszonylag későn kezdett írni, és nem annyira irodalmi ambíciók vezérelték, mint az Isten ügyében végzett szolgálat. Végül rengeteget alkotott, 24 kötetben jelent meg műveinek összkiadása. Regényei, elbeszélései helyszíne szűkebb környezete, az Emmental, és annak paraszti világa. Minden egyes sora egyben vallomás a szeretett haza és annak lakói iránt.
          
  A fekete pók - Gotthelf legjelentősebb alkotása – egy idillikus kerettörténetbe helyezi magát a fő elbeszélést. Sumiswaldban járunk, a több generációs család legifjabb sarját keresztelik. Megismerjük a paraszti világ méltóságteljes szokásrendszerét, ami nagyon is hasonló a mi hagyományainkhoz. A rendtartó paraszti világ szépsége bontakozik ki, a gazdag kínálások, ahogy az ünnepi kiemelkedik a hétköznapból, Gotthelf elbeszélésében kézzelfoghatóvá válik. Szinte érezzük a pörkölődő kávébabok illatát, szinte látjuk magunk előtt a bölcs rigmusokkal díszített tálon a nagy sajtot. Jönnek a komák és a komaasszony, egy mértéktartó világ mutatkozik meg általuk, ami mindig ragaszkodik a helyi rendhez és tiszteletteljességhez.
            A keresztelő után gazdag ebéd következik, amit ki kell pihenni. Miközben egy fa alatt hűsöl az ünneplő társaság, a család új háza kapcsán valaki megkérdezi a családfőt, a nagyapát, miért maradt meg egy csúnya, megfeketedett gerendadarab az új házon. Hosszú unszolás után megindul az igazi elbeszélés folyama, egy hátborzongató történet. A középkorba fordul vissza nagyapa, amikor még hűbérúr, egy lovag sanyargatta Sumiswald lakóit. Követelései nyomorúságot hoztak az emberekre. Irreális feladattal bízta meg a férfiakat, akiknek megjelent maga az ördög, és felajánlotta segítségét. Fizetségül egy kereszteletlen gyermeket kért. A férfiak nem akartak ráállni az alkura, ám végül az egyik nagyszájú asszony úgy gondolta, ki tudja játszani a megnyerő külsejű, behízelgő modorú ördögöt, s ráállt az alkura. Ezt az ördög az orcáján egy csókkal pecsételte meg. Ami tréfás rászedésnek tűnt, az rémálommá lett. Az asszony arcán a csók fájdalmas folttá változott, s ebből egy rettenetes fekete pók nőtt ki. A helyi pap Isten katonájaként harcolt minden egyes újszülött lelkéért. A pók pedig újabb és újabb halált hozott a falura. Csupán egyféleképpen lehetett a pókot eltávolítani: lelki tisztasággal és óriási áldozattal.
            A hátborzongató történetet Gotthelf zseniálisan jeleníti meg. Modernsége abban rejlik, hogy sem szépítgetés, sem naturalizmus nem torzítja fölöslegesen a rettenetet. A fekete pók a bűnt jeleníti meg, az ördöggel való találkozás és lepaktálás ily módon válik kézzelfoghatóvá. A Gonosz, amely elsőként még behízelgő modorú, zöld ruhás vadászként jelenik meg, kijátszhatónak tűnik. Gotthelf azt szeretné megmutatni olvasóinak, hogy ez a csalóka látszat végzetes következményekkel jár. A Gonosszal nem lehet játszani, a bűn pedig vészesebb és kínosabb, mint gondolnánk. A történet azt példázza, hogy ártatlanok szenvedését hozza magával, olyanok is áldozatul esnek, akik tiszták és látják a bűnt, de amikor a világra szabadítjuk a Gonoszt, az nem áll meg a romlatlanok előtt.
            Gotthelf nem csupán moralitást alkotott. Az elbeszélés elsöprő ereje, ez a korstílustól függetlenített, céltudatos beszédmód az emberi lét alapvető dilemmájával foglalkozik. Mondanivalója aktuálisabb, mint bármikor, hiszen ma minden azt sugallja, hogy a bűn relatív és ami egyik szemszögből bűnnek tűnik, a másikból apró vétek, egy újabb megközelítés szerint pedig nem bűn. Gotthelf ezzel szemben azt mondja: nincs az a nyomorúság, nincs az a szörnyű körülmény, ami felmenthetne a bűn és következményei alól. Ám ahol mindennek tudatában vannak, és eszerint élnek, ott a fekete pók soha nem szabadulhat el.

Jakab-Köves Gyopárka